Étlap
 
Más oldalaim
 
Kreatív munkák
 
Barátaim
 
Keblenceim
 
Fotógyűjtemény
 
Üvegfestők
 
Közösségi oldalak
 
Galériák
 
Bemutatkozás


Szeretettel köszöntelek oldalamon, Bonzo vagyok


Bonzo

1963 február végén születtem Komárom megyében.
Eredetileg bútorasztalos szakmát tanultam, de 1985 tavaszán, a sorkatonai szolgálat letöltése után jelentkeztem hivatásos tűzoltónak. 20 év aktív szolgálat után - melyet részben vidéken, részben Budapesten töltöttem - 2005 augusztus 31.-i hatállyal egy infarktus miatt nyugállományba helyeztek.
A számítógép mindig érdekelt, eleinte a kezdetleges játékok, majd a szövegszerkesztés, képszerkesztés volt a hobbim.

Az üvegfestéssel még aktív koromban, 2003 tavaszán-nyarán kerültem kapcsolatba és nagyon megfogott. Az első kezdetleges próbálkozások és egy magánéleti válság pár hónapra elvették a kedvemet, ami az első képem keserves születése után nem is volt csoda 

Egy ismerősöm születésnapja arra késztetett, hogy valami egyedit adjak neki ajándékba, így született meg a következő képem. 

Ezután nem volt megállás és egyre bonyolultabb technikákat próbáltam ki.

Időközben egy-két véletlen "baleset" segített a különböző hatások elérésében.

Mára megtaláltam azt a típusú festést, ami nekem nagyon tetszik, ez a kontúr nélküli, sokrétegű technika, amivel izgalmasabbá, érdekesebbé tehetem a képeimet.

Igaz, nagy hátránya ennek a technikának, hogy időigényes, aprólékos munka, de ehhez tizenéves koromban már hozzászoktam, amikor intarziaképeket készítettem.
Szerencsére széles baráti körömnek köszönhetően nem unatkozom, mindig van egy névnap, egy születésnap, vagy éppen Karácsony, amikor is barátaim nagy örömére már szinte csak üvegképeket adok ajándékba.
2005 őszén az a megtiszteltetés ért, hogy Királyné Michel Szilvia felkért, vegyek részt az Amatőr Üvegfestők Társasága kiállításán, ahol a közönség részéről nagyon kedvező véleményeket hallottunk.
A kiállításon - többek között - bemutattam az első már általam is komolyabbnak mondható sorozatomat is, a Négy Elem című képsorozatot, amit Sylvia Laks fantasztikus képei nyomán kisebb-nagyobb változtatásokkal festettem.

 

 
Pontos(?) idő
 
Népességnyilvántartó
Indulás: 2004-07-27
 
Tacepao
Itt bármiről kérdezhetsz, bármit leírhatsz
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Calendar
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre